Men
 
Forrsunk
ftc.hu nb1.hu nemzetisport.hu blikk.hu
 
Bejelentkezs
Felhasznlnv:

Jelsz:
SgSg
Regisztrci
Elfelejtettem a jelszt
 
Hirek
Hirek : Tovbb folyik a tallgats!

Tovbb folyik a tallgats!

Zsoci  2005.08.29. 08:21

Kiss Lszl, Bozsik Pter, Pecze Kroly esetleg ifj. Albert Flrin lesz az edz az NS-szerint!

 Noha a Ferencvros a mostani bajnoksg sorn taln szombaton futballozott a legjobban, mgis kikapott Zalaegerszegen (3-2). Az jabb veresg okai kz tartozik, hogy a vendgek fleg a meccs utols negyedrjban jtszottak igazn jl - a hazaiak az els flidben teljesen sztzillhattk volna a zld-fehreket, m tbb nagy helyzetet is kihagytak -, s az is, hogy slyos egyni, szerkezeti hibk miatt kaptak 24 perc alatt hrom glt. Mindenesetre az utols negyedra a csapat javul mentlis s fizikai erejt mutatja, miknt az is, hogy 3-1 utn kpes volt felllni, s csak Mszros Istvn partjelz miatt maradt el az egyenlts. Mindez a televzis felvtelek alapjn immr nyugodtan kijelenthet.
Igaz, egyltaln nem mellkes az sem, hogy a Ferencvros ngy mrkzsen tz glt kapott.

 A vdelemben szerepl jtkosok sokat bizonytalankodnak, s a szakmai stb tovbbra sem tallja a megfelel taktikt. Garami Jzsef s Pintr Attila edzskdse idejn mg az volt a krds, meddig nem kap glt a Fradi, hny percet vd kapott gl nlkl Szcs Lajos - egybirnt ppen az kapuja maradt a leghosszabb ideig (768 percig) rintetlen a magyar lvonalban -, azonban mra oda jutott a Fradi, hogy a krds az, megssza-e hrommal… Teljesen vilgos, hogy a pnztelensg hatsra az utols pillanatokban kialaktott keret jelenleg csupn ennyire kpes.
Arra, hogy a kiess ellen harcoljon a Ferencvros. 
Lszl Csaba vezetedz tbbszr is hangoztatta, a tisztes helytlls a cl, no meg a jv csapata alapjainak leraksa. Lthat, rgs ton van a Ferencvros, s a zalaegerszegi mrkzs utn mg mindig talnyos, vajon Lszl Csabval vagy nlkle megy vgbe az talakuls, az j csapat ptse.
"Nem foglalkozunk a pletykkkal, bzunk magunkban, nem adjuk fel - mondta Lszl Csaba. - Mr csak azrt sem, mert ltszik az egyttesen a fejlds. Most is hrom glt rgtunk, pontot kellett volna szereznnk, m a brk tvedtek. Dolgozunk tovbb. Ameddig lehetsget adnank neknk erre…"

Hogy meddig lesz lehetsg?
Furulys Jnos e felvetsre tegnap mg nem tudott vlaszolni.
"Fontos persze, hogy hogyan szerepel a csapat, m mostansg vannak lnyegesebb krdsek is - mondta a klubelnk. - Elbb a tulajdonossal, azaz a klub elnksgvel lk le trgyalni. Ahhoz, hogy hossz tvra megolddjanak a klub nehzsgei, ms gyekben kell elbb dnteni. Azonban az edzkrds is tma lesz. De csak annyit mondhatok, hogy a kvetkez napokban nem hvjuk szsze az rt. igazgattancst…"

 Ennek ellenre egyre tbb olyan informci jut el hozznk, ami arrl szl: a korbban Nyilasi Tibor mellett plyaedzknt a Ferencvrosnl mr dolgoz Kiss Lszl lhet le a kispadra. St azt is hallani, hogy Rcz Gbor vllalkoz - akinek felelssgt ma is fel-felvetik a Vasas korbbi anyagi sszeomlsval sszefggsben - oldaln rkezik az lli tra.
A szakember a tle szokott vehemencival vlaszolta meg a krdst, van-e alapjuk a hreknek.
"A napokban az egyik napilapban megjelent: dgkeselyknt jrom a plykat, alig vrom, hogy kirgjanak egy edzt - mondta Kiss Lszl. - Mindezt azrt, mert az utbbi idben tbb mrkzst is a helysznen tekintettem meg. Az elmlt hrom vben Magyarorszgtl tvol dolgoztam, tjkozdnom kell, a munkmat vgzem. Egybirnt egyetlen lvonalbeli csapattal sem trgyaltam…" 
Kiss Lszl teht cfol, de a hrek szerint rajta kvl tbben is eslyesek lehetnek a vezetedzi posztra az lli ton. Sokan visszavrjk Marian Vlakot Horvtorszgbl, msok Kiss Lszlt ltnk szvesen a Fradi kispadjn, akadnak, akik Bozsik Pterre bznk a csapatot, a szurkolk pedig ifj. Albert Flrin kinevezsnek rlnnek, de vannak, akik a korbban Gyrben is edzskd, Pozsonyban l Pecze Krolyra voksolnnak. Nagy teht a bizonytalansg, m az edzk tbbsge csak azutn trgyalna a Ferencvrossal, hogy kiderl, sikerl-e j tulajdonost tallni a futball-rt.-nek, illetve rtkesteni a stadiont s a krltte lv terletet.

Forrs: Nemzeti Sport

 
Frum

 
Szavazs
Melyik posztra igazoljunk?

Kapus
Vd
Kzpplys
Csatr
Nem kell senki
Szavazs llsa
Lezrt szavazsok
 
Linkek
 
Ltogatsok
Induls: 2005-02-05
 

KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL