Men
 
Forrsunk
ftc.hu nb1.hu nemzetisport.hu blikk.hu
 
Bejelentkezs
Felhasznlnv:

Jelsz:
SgSg
Regisztrci
Elfelejtettem a jelszt
 
Hirek
Hirek : Rangad eltt

Rangad eltt

Zsoc  2005.11.26. 09:05

Gellei bemutatkozik az lli ton

A Ferencvros jelenlegi helyzetben minden mrkzs rendkvl fontos, de klnsen az, amelyen a zld-fehrek a bajnokcsapatot fogadjk. Vasrnap a Debrecen vendgszerepel az lli ton. A ferencvrosiak tudjk, rzik, most van csak igazn szksg az sszefogsra. Gellei Imre, az egyttes vezetedzje a DVSC ellen mutatkozik be hazai plyn a ferencvrosi szurkolknak. A szakember, a jtkos s a szurkol egyarnt azt mondja, hogy nagy akarattal, j jtkkal – brmennyire is ers – a Debrecen is legyzhet.

"Tlzottan nem izgulok a tallkoz eltt – mondta Gellei Imre. – Fokozott figyelemmel kszlnk egy olyan egyttes ellen, amely megnyerte a legutbbi bajnoksgot. Tiszteljk a Debrecent, hiszen tovbbra is egyik eslyese a bajnoksgnak, m ez nem jelenti azt, hogy ne tennnk meg mindent a gyzelemrt. Szeretnnk az lli ton tartani a hrom pontot, s ezrt minden energit mozgstanunk kell. Az sszefogson kvl ldozatvllalsra is szksgnk lesz, s br vannak gondjaink, hiszen Rsa Dnes s Sorin Botis csak pntek dlutn edz majd egytt velnk, az a meggyzdsem, hogy vasrnapra mindketten meggygyulnak, s velk kiegszlve sikerrel vvjuk majd meg a DVSC elleni mrkzst."

Klnleges vfordulknt tekinthetne a vasrnap dleltti tallkozra Supka Attila, a DVSC-AVE svnyvz vezetedzje, hiszen a Loki lre tavaly novemberben kinevezett szakember ppen a Ferencvros ellen debtlt a debreceni kispadon.

"Klnbsg azrt van az akkori s a mostani krlmnyek kztt, egy vvel ezeltt, pldul, az Olh Gbor utcban jtszottunk a Ferencvrossal, az aktulis cmvdvel, most fordtott a helyzet – emltett kt lnyeges eltrst Supka Attila. – Debrecenben j iram, ltvnyos csatt vvtunk egymssal, amelyen a kt csapat kzti pontklnbsg cskkentse volt az elsdleges clunk, ellenttben a tavaszi, lli ti fellpssel, amelyen ppen a klnbsg megtartsa, illetve lehetsg szerinti nvelse volt a tervnk. Akkor mr mi lltunk a mezny ln, s ez utn a bajnoki utn vatosan mr arrl kezdtnk el beszlni, hogy az aranyrem elrhet kzelsgben van, s hogy alapveten csak rajtunk mlik, megszerezzk-e."
Ami a soron kvetkez "randevt" illeti, a bajnokcsapat mestere amond, hogy a mrkzs sznvonala remnyei szerint magas lesz, az eredmny pedig nekik fog kedvezni, teht az egy vvel korbbi produkci megismtlsnek lehetnek majd tani a szurkolk.

"Nincs semmi trkk, ugyanazzal a programmal kszltnk a Ferencvrossal vvand tallkoznkra, mint a tbbire, a rendszer egyetlen mrkzs miatt sem borul fel – mondta Supka Attila. – Tisztban vagyunk az ellenfl helyzetvel, mindamellett ezzel a legkevsb sem trdnk, mert nem a mi gondunk a Fradi sorsa. Szeretnnk megrizni az szi veretlensgnket. Valamennyi bajnokin a hrom pont megszerzse a clunk, ami all a mostani meccs sem lehet kivtel."

Forrs: NS

 
Frum

 
Szavazs
Melyik posztra igazoljunk?

Kapus
Vd
Kzpplys
Csatr
Nem kell senki
Szavazs llsa
Lezrt szavazsok
 
Linkek
 
Ltogatsok
Induls: 2005-02-05
 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.